Az Egy nappal kezdődött az artfilm-klub új évada

facebook megosztás

Többszörös díjnyertes alkotással kezdődött az artfilm-klub tavaszi évada. Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét vetítették a kanizsai moziban tegnap. A programhoz a filmrajongók mellett a szerelmes kalandtúrázók is csatlakoztak, hiszen itt is szerezhettek egy pecsétet a „randilevelükbe”.

Sokan kíváncsiak voltak 2018 egyik magyar filmsikerére, 30 szerelmes pár viszont kifejezetten azért érkezett, hogy a moziélmény mellett egy pecséttel is gazdagodjon, hiszen a filmklub évadindító vetítése a Szerelmes Kalandtúra egyik állomása is volt.


A filmklub évadindítója a Szerelmes Kalandtúra
egyik állomása volt, így sok pár váltott jegyet a vetítésre

– Két éve is itt voltunk a Szerelmes Kalandtúrán és teljesítettük a szükséges állomásokat. Idén is szerettünk volna részt venni – árulta el Imreh Györkös Gabriella és Imreh András.

Az érdeklődők ezúttal az Egy napot nézték meg. Szilágyi Zsófia filmjében egy negyvenes éveiben járó anyuka próbál lavírozni a gyereknevelés, a háztartás és a munkahelyi feladatok között. A Cannes-ban is díjazott alkotást a filmklub állandó vendége, Lehota M. János mutatta be. Az esztéta szerint a Szamosi Zsófia által megformált főhős mindenki életében ismerős karakter.


Jelenet az Egy nap című filmből. A főszereplő édesanyát Szamosi Zsófia alakítja
(Forrás: Filmtett)

– Háromgyerekes édesanyáról van szó. Negyven körüli, benne van az élet nagy ritmusában, mindenféle jelzáloghitelekkel, amiket ismerhetünk a mindennapi életünkből. Férjezett, családban élnek. A film arról szól, hogyan élik meg passzív módon az időhiányt és az egzisztenciális bizonytalanságot, és az ő szemszögéből hogyan pörög le egy nap – fogalmazott Lehota M. János esztéta.

A kéthetente szerdánként jelentkező klubban csak olyan filmeket vetítenek, amelyeket máskor nem lehet megnézni, de a vetítéshez nemcsak a bérletesek csatlakozhatnak, hanem bárki.

– Különlegesség az eddigiekhez képest, hogy most nem lesz amerikai film. Ez nem szándékos döntés eredménye, egyszerűen úgy ítéltük meg, hogy most érdekesebb alkotások vannak az európai és a művészibb filmek kínálatában – mondta Maresch Dániel, a Cinema Nagykanizsa ügyvezetője.

Filmklub legközelebb március 13-án hat órakor lesz, akkor a Kezedben a sorsod című francia vígjátékot mutatják be.

Borítókép: Jelenet az Egy nap című filmből. (Forrás: http://www.filmtett.ro)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.