Átadták a felújított műfüves focipályákat a Mindenki Sportpályáján

facebook megosztás

.A felújítás mintegy húszmillió forintba került, a pénzt a város saját forrásból biztosította. A két műfüves pálya csaknem 10 éve szolgálja a sportolókat, a rendbetételére a jelentős igénybevétel miatt volt szükség. A pénteken átadott pályákon tegnap kezdődött a nagyüzem.

Ezeken a pályákon fociznak a városi kispályás bajnokságban résztvevő csapatok, de más sporteseményeket is rendeznek itt. Az előző években azonban a pályák elhasználódtak, megértek a felújításra. „Nagyon sokan jönnek le, itt hasznosan töltik el idejüket, ez az egészségről is szól. Felújítottuk azért, mert ez már elodázhatatlan volt. Jelezték többször, hogy jó lenne, s akkor azt mondtuk, hogy saját forrásból – tehát itt semmiféle pályázati pénzről nincs szó. Az önkormányzat a VIA Kanizsán keresztül újította fel a két pályát” – mondta el Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

Az egészséges életmód támogatása és a tömegsport lehetőségeinek biztosítása kormányzati szándék is. „Hétfőn megindul a városi kispályás bajnokság, amelyik már több évtizedes hagyományokkal rendelkezik. Nagy múltra tekint vissza és tömegeket mozgat, mozgatott meg, ha összességében ezt az időszakot nézzük. Ezt a hagyományt ápolni kell. Egyrészt azért, hogy a sportot szerető emberek itt maradjanak, használják ezeket a pályákat, és lehetőséget kapjanak a futballozásra. Másrészt azért, mert ennek a segítségével másokat is ösztönzünk arra, hogy mozogjanak” – fogalmazott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

A két pálya felújítása csaknem húszmillió forintba került. Nagykanizsán egyébként több mint 10 műfüves pályán lehet sportolni.

Kanizsa TV - Kanizsa

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.