Megválasztják idén is Kanizsa tortáját

facebook megosztás

A TortáNK névre keresztelt megmérettetésre helyi édesipari cégek, cukrászatok jelentkezhetnek. Regisztrálni a KonTuRplusz Egyesület honlapján lehet, március 16-ig. A benevezett tortáknak Nagykanizsára és a környékre jellemző ízvilágot kell magukban hordozniuk, illetve idén a Giro d’Italia kanizsai befutója miatt az olaszos ízű és színvilágú édességekkel is indulhatnak majd az érdeklődők. A győztest a város napján hirdetik ki a szervezők.


Idén is megszervezik az édes megmérettetést

– Célunk az, hogy hagyományt teremtsünk. Az elmúlt évben már sikerült sok édességet fogadnunk, amiből kiválasztottuk a város tortáját. S az a tervünk, hogy ezt idén is megtesszük. S ennek keretében a város napján mutatjuk majd be azt az édességet, amely egy éven keresztül képviseli a városunkat – mondta Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.