Eldurvult a vita a koronavírusos Facebook komment miatt

facebook megosztás

A Lenti Járásbíróság 2020. július 2. napján megtartott előkészítő ülésén jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki nézeteltérés miatt fejszével és szekercével felfegyverkezve ment neki ismerősének.

A  vádlott és ismerőse 2020. március 24-ről 25-re virradóan egy közös ismerősük koronavírus miatti házi karanténnal kapcsolatos Facebook bejegyzéséhez kommenteket írtak. Ennek következtében nézeteltérés alakult ki közöttük, amely annyira feldühítette a sértettet, hogy a feleségével együtt elment a vádlott családi házához. A férfi a házból kilépve fejszével és szekercével a kezében az utca irányába ment, ahol a megölésével fenyegette meg a sértettet. A ház kapuja előtti hídon tovább folytatták a veszekedést. Egymásnak estek, majd ennek következtében a sértett orrán duzzanat és horzsolásos sérülés keletkezett. A dulakodásnak végül a vádlott édesanyja vetett véget.

A bíróság ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki garázdaság bűntettében és testi sértés vétségében. Ezért őt 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta.

Az ítéletet mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerős - tájékoztatta lapunkat dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.