Kihirdették az I. Centurio Országos Makettkiállítás és Verseny győzteseit

facebook megosztás

Kihirdették az I. Centurio Országos Makettkiállítás és Verseny győzteseit. A megmeríttetésen 66 alkotás közül kellett kiválasztania a szakmai zsűrinek a kategóriák nyerteseit. Az országos verseny közönségszavazásán egy bagolai induló, Kalamász Gergő bizonyult a legjobbnak. Ő egy Kawasaki Ninjával nevezett az online makettviadalra.

A versenyen való részvétel ingyenes volt, és az ország egész területéről érkeztek jelentkezők. Az idei megmérettetés az online térben zajlott, de a nagy érdeklődés miatt a szervezők jövőre személyes jelenléttel szeretnék megtartani a programot. A versenyen légi- és harcjármű, figura és polgári témakörben hirdettek győztest. A közönségszavazás nyertesét pedig a beérkezett lájkok alapján választották ki.

– Pontoztuk az összerakás minőségét, az illesztéseket. Pontoztuk azt, hogy mennyire valósághű ez az adott mű. A festést, a festéstechnikát, a koszolást. Igazából azt próbáltuk meg pontozni, hogy minél közelebb álljon a valósághoz, hiszen ezek méretarányban 1:72-es, 1:35-ös méretarányok, így 10, 20 centis művekről beszélünk – mondta el Király Attila, a Centurio Sport Egyesület elnöke.

K.R.

(Borítókép: Centurio Sport Egyesület Facebook)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.