Egy Nagykanizsa-Zalaegerszeg párharc is szerepel a King of the ring küzdősportgála műsorán

facebook megosztás

A viadalt február 25-én tartják a Cserháti-csarnokban. Mint azt a fő szervező, Horváth Ferenc a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: mintegy 150 versenyző érkezik jövő szombaton Dél-Zalába.

 

 A program nívóját tovább emeli, hogy egy osztrák szövetség nem nemzetközi övért, hanem világbajnoki címért zajló mérkőzést hoz Nagykanizsára. A helyi szurkolóknak jó hír, hogy megyén belüli párharc is lesz, hiszen a Johanidesz Gábor által vezetett egyesület harcosai is ringbe lépnek.

– Mindkét versenyzőnek komoly eredményei vannak. A kanizsai fiú kick-boxban volt már országos második helyezett, míg a zalaegerszegi fiatalember volt már világbajnok is. S reményeim szerint újra összeszedi magát, és jól fog szerepelni. Volt egy kisebb mélyrepülése, de reméljük, itt már összeszedi magát –nyilatkozta Horváth Ferenc, az ICO magyarországi elnöke.

 Cseh, román, bosnyák, szlovén és horvát versenyzők is érkeznek a gálára. A nemzetközi torna eredetileg ennél is színesebb palettát vonultatott volna fel, de az orosz-ukrán háború több sportoló részvételét is megakadályozta.

– A nappali verseny olyan 120 fő környékén lesz. Az esti gálán egy-egy mérkőzés van, mi 12-t mérkőzést számoltunk. Ez azt jelenti, hogy ott 24 versenyző vesz részt, hiszen párharcokról van szó – tette hozzá Horváth Ferenc.

  Mint azt Horváth Ferenc elmondta, szerette volna egy nagyobb csarnokba vinni a tornát, de Nagykanizsán február 25-én csak a Cserháti arénája volt szabad. A szervezők készítettek egy tűzbiztonsági vizsgálatot, ez alapján 380 fő nézheti a helyszínen az ütős programot.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.