Kanizsai díszpolgár kötetét mutatták be a Medgyaszay Házban 

facebook megosztás

Fűszáltól a teremtő Istenig. Ezt a címet viseli Márkus Ferenc, Nagykanizsa díszpolgárának harmadik kötete. A nyugalmazott pedagógus írását tegnap mutatták be az érdeklődőknek a Medgyaszay Házban.

Ez a generáció, a tudós tanár típusa manapság már olyan ritka, mint a fehér holló – így jellemezte Márkus Ferencet Szemes Péter irodalomtörténész, a kötet bemutatóján. Márkus Ferenc 30 évvel ezelőtt vonult nyugdíjba. Eddig két könyve jelent meg. A 2011-ben megjelent első kötete a korábban megjelent előadásait, tanulmányait gyűjtötte egy csokorba. 2020-ban, a koronajárvány idején látott napvilágot a második kötet Márkus Ferenc tollából, mely az Iskoláról másképpen címet viselte. Ebben a kötetben a szerző a saját pályáját tekintette át, majd elérkezett az idő, amikor a legújabb írást is bemutatták.

  – Ez talán egy kicsit egyesíti a másik két könyvnek az erényeit. Különösen az első kötet filozofikusabb, bölcseletibb jellegű írásait teljesíti ki. De ugyanúgy megtalálhatók benne a személyesebb, vallomásos jellegű részek, amit az iskoláról írt, „Iskoláról másképpen” írásában. Ez egy nagy értekezés, talán így határoznám meg a műfaját. Ez egy bölcseleti értekezés, ami azzal foglalkozik, hogy a fűszáltól, tehát a legkisebb teremtménytől hogyan jut el egy gondolatfutam a teremtő Istenig, addig az abszolútumig, aki a világot, benne az embert és természetesen ezt a fűszálat is megteremtette – mondta el Szemes Péter irodalomtörténész.

Az ünnepélyes könyvbemutatón laudációt mondott Balogh László polgármester.

 – Igen, a világ gyémánt tengelyét keresi Feri bácsi, és a teremtő Istenben meg is találta azt. Kanizsa iskolaváros. Mert vannak szellemi embereink, őket nevezem kanizsai koszorúsoknak. Közülük is az egyik legkiválóbb a 92 esztendős bölcs, a karizmatikus tanáregyéniség – fogalmazott beszédében Balogh László.

A kötetbemutató Szemes Péter, Márkus Ferenc és unokája beszélgetésével zajlott. Információink szerint a frissen megjelent kötet kereskedelmi forgalomban nem kapható, de a Halis István Városi Könyvtárban elérhető, kölcsönözhető lesz.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.