Piarista farsang

facebook megosztás

A piarista közösség is megtartotta farsangi bálját a hétvégén. Az intézmény pedagógusai és a szülők egy vidám, kellemes estét töltöttek el együtt. A bálnak ugyan sokéves hagyománya van, de első ízben vállalták magukra a szülők a rendezéssel járó munkát. Böszörményi Géza intézményvezető szerint ez egyrészt látványos, másrészt láthatatlan szolgálat, mindez pedig a közösség erejét mutatja. - Kellett hozzá sok ember önzetlen felajánlása, együttműködése, és persze kellett sok-sok résztvevő, aki számára örömet jelent az, hogy együtt lehet a közösség többi tagjával, kollégákkal, szülőtársaikkal. Hálásak vagyunk ezért, és látszik, hogy a szülők bíznak az intézményben, mert figyelmesek, és észreveszik azokat az erőfeszítéseket, amelyeket gyerekeikért teszünk - mondta el Böszörményi Géza, az intézmény igazgatója.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.